A nagyapjától örökölt hangszeren, egy 110 éves Stowasser tárogatón gyerekkora óta játszik. Manapság már a szóló koncerteken kívül több zenekarban is használja, a klasszikus zenétől a népzenén át egészen a jazz-ig. 2009-től az Oláh Dezső Septet klarinétosa, ahol rendszeresen használja a tárogatót is különböző XXI.századi kompozíciók bemutatásában. Az együttessel többször koncerteztek a Művészetek Palotájában, a Budapest Jazz Club-ban, a Columbus Jazz hajón, a budapesti Francia Intézetben vagy a Magyar Rádióban Márvány termében. 2010 januárjában két hetes koncert körúton vesz részt New York-ban és Torontóban. 2010 márciusában kerül felvételre első lemezük az Oláh Dezső Septet-tel, a Hunnia Records és az EMI gondozásában. 2012 januárjában Los Angeles-ben ad tárogató koncerteket. Még ugyanebben az évben készül el a “Tranquillo” című lemez, melyben zenésztársa Oláh Dezső jazz-zongoraművész.